Az Európai Bizottság átutalta az első 4,5 milliárd eurós támogatást Ukrajnának az EU új Ukrajna-eszközéből, amelynek célja a háború sújtotta állam működésének fenntartása. Ukrajna szerdán ehhez leadta hivatalos Ukrajna-tervét is, amely feltétele a rendszeres kifizetések folyósításának, feltéve, hogy Kijev betartja a következő négy évre vonatkozó reform- és beruházási ütemtervét.
Az eddigi mindent-vagy-semmit brüsszeli hozzáállást jócskán felforgató javaslattal áll ma elő Ursula von der Leyen az EU-csatlakozási folyamatról – írja reggeli hírlevelében a Politico, amely betekintést kapott az anyagba.
Három évvel azután, hogy a svájci kormány hirtelen megszakította a régóta húzódó tárgyalásokat az Európai Unióval egy átfogó megállapodásról, hétfőn Brüsszelbe látogatott a svájci elnök, hogy újraindítsa a hivatalos egyeztetéseket egy átfogó együttműködési megállapodásról.
Az Európai Bizottság azt javasolja a tagállamok kormányait tömörítő Tanácsnak, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban.
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága hétfőn este zárt ajtók mögött szinte egyhangúlag úgy döntött, hogy beperli az Európai Bizottságot amiatt, mert tavaly karácsony előtt megalapozatlanul szabadított fel 10,2 milliárd euró kohéziós forrást Magyarországnak - értesült a Politico. A lap "bombaként ható", "történelmi lépésnek" írta le a döntést, ez azonban a Portfolio értelmezése szerint csak akkor helytálló, ha azonnali hatást vált ki az uniós forrásainkra nézve, ez viszont szinte biztosan nem történik meg, mert rengeteg a bizonytalanság az új fejlemény körül. Az uniós intézményrendszer már több formában próbálta "megfegyelmezni" a magyar kormányzatot, ennek egy része hatékonynak bizonyult (jogállamisági eljárás), más része viszont továbbra is inkább üres fenyegetésnek hat (7. cikk). Így tehát a mostani döntés jelentősége igazából akkor fog látszódni, ha kiderül, hogy az érintett szereplők miként reagálnak rá. Frissítés! Időközben befutott az Európai Bizottság szóvivőjének reakciója a Portfolio-hoz a friss EP-beli fejleményre.
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága hétfőn este zárt ajtók mögött szinte egyhangúan úgy döntött, hogy beperli az Európai Bizottságot amiatt, mert tavaly karácsony előtt megalapozatlanul szabadított fel 10,2 milliárd euró kohéziós forrást Magyarországnak - értesült a Politico. Az elinduló pernek drámai, elhúzódó hatásai is lehetnek a magyar EU-s pénzek folyósítására, hiszen így a Bizottság óvatossági alapon akár még annak az immár 12,2 milliárd eurós kohéziós keretnek a folyósítását is felfüggesztheti, amennyi jelenleg papíron elérhető Magyarország számára. Frissítés! Gyors helyzetértelmezésünk és a lehetséges forgatókönyvek ebben a külön cikkünkben olvashatók, az Európai Bizottság szóvivőjének reakciója pedig itt érhető el.
Újabb mandátumra jelöli az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségébe Ursula von der Leyen jelenlegi elnököt az Európai Néppárt (EPP), amely Bukarestben megrendezett kongresszusán több mint 80 százalékos szavazattöbbséggel döntött erről csütörtökön. "Azokat a vezetőket, akik az elmúlt kudarcos öt év alatt irányították az EU-t, "el kell küldeni" - így reagált a hírre Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ursula von der Leyen elnök beszédet mondott az Európai Parlament plenáris ülésén, amelyben hangsúlyozta, hogy határozott választ kell adnia az EU-nak a jelenlegi geopolitikai helyzetre, meg kell erősíteni a tagállamok közötti védelmi együttműködést a NATO-n kívül is, fokozni kell a hadiipar támogatását. Azt is elmondta, hogy az Oroszországgal kötendő tartós béke egy illúzió, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak arra használná ki egy tűzszünet idejét is, hogy tovább fegyverkezzen.
Ursula von der Leyen, az EU elnöke pénteken bejelentette, hogy jövő héttől akár 137 milliárd euró összegű támogatást is felszabadít Lengyelországnak a helyreállítási alapból és a kohéziós forrásokból. A döntés azt tükrözi, hogy Brüsszel bízik Lengyelország új miniszterelnökében, Donald Tuskban és koalíciójának a jogállamiság helyreállítása iránti elkötelezettségében – írja a Bloomberg.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy nem tud hibázni az AI-forradalom egyik üdvöskéje, az Nvidia. A cég szerda éjszaka tette közzé legutóbbi negyedéves jelentését, amely megint rekorderedményt hozott. A cég szárnyalásáról Kövesy Károlyt, a Portfolio részvényelemzőjét kérdeztük. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy az Európai Unió felpörgetné a tagállamok hadi fejlesztéseit, részben reagálva Donald Trump nemrég tett kijelentésére, mely szerint az anyagi jellegű NATO-kötelezettségeiket nem teljesítő tagállamokat nem védenék meg egy esetleges külső támadástól. Ezzel kapcsolatban Szabó Dániel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk.
Timo Chrupalla, a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) vezetője Alekszej Navalnij özvegyének a müncheni biztonsági konferencián előadott beszédét „megrendezettnek” nevezte, és „elviselhetetlennek” tartja, hogy Vlagyimir Putyint még a hivatalos vizsgálat eredménye előtt bűnösnek mondják ki az orosz ellenzéki vezető haláláért – írja a ZDF.de.
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták az EUNAVFOR ASPIDES nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy indul a jobbközép Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjeként a júniusi európai parlamenti választásokon – írja a Politico.
Olaf Scholz német kancellár ellenezte, hogy Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöki székét a NATO-főtitkárságra cserélje. A politikus így inkább ráfordult a kampányra, hogy másodjára is ő legyen az uniós végrehajtó testület vezetője. Bár a legtöbb EU-tagállam vezetője támogatja az újrázását, de Orbán Viktor magyar miniszterelnök már nyíltan elutasította ezt a lehetőséget.
Olaf Scholz kancellár akadályozta meg, hogy Ursula von der Leyenből NATO-főtitkár legyen. A döntés állítólag von der Leyen politikai háttere és Oroszországgal szemben képviselt álláspontja miatt született - írja a 24.hu a Welt am Sonntag nyomán.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a gazdák tiltakozása és az EP-vel, valamint a tagállamokkal való tárgyalások elakadása miatt visszavonják a növényvédő szerek használatának 50%-os csökkentését célzó javaslatukat - közölte a HVG.
Az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalása komoly figyelmet fordított a magyar uniós források ügyére, de az erős nyelvű állásfoglalásnak közvetlen kihatása nincs a még befagyasztott közel 21 milliárd eurónyi magyar EU-pénzre. A decemberi döntés, mely 10,2 milliárd eurót oldott fel a jogszabályi reform hatályba lépése után, most politikai szinezetet kapott az EP-választások előtt. Az Európai Bizottság állítja, hogy a jogállamisági kötelezettségeik miatt nem köthettek és nem is köthetnének politikai alkut a magyar kormánnyal. A magyar kormánykommunikáció azt hangsúlyozza, hogy nem hajlandó engedni a migráció és az LMBTQ-ügyek terén, miközben Brüsszel szerint ezek a viták csak minimális összegű forrást blokkolnak. Az Európai Bizottságnak most keménynek és együttműködőnek kell lennie egyidejűleg, hogy elkerülje az uniós feszültségeket: egyszerre legyen szigorú és kooperatív az Orbán Viktor vezette kabinettel az EP-választások előtt.
Az Európai Parlament nagy visszhangot kiváltó határozatban ítélte el a magyar kormányt, állítva, hogy az Európai Unió alapértékeinek aláásására irányuló szándékos és szisztematikus erőfeszítéseket tesz a budapesti fél. Az állásfoglalás ezzel együtt az Európai Bizottságot is elmarasztalta, amiért tavaly decemberben teljesítettnek vették az igazságügyi reformmal a horizontális feljogosító feltételeket. Az EP-képviselők többsége szerint viszont a 10,2 milliárd eurónyi kohéziós forrást megnyitó döntés megalapozatlan. Bár a mostani strasbourgi döntés megkavarja a kormány és az EU közötti vitát, kötelező érvénye nincs, inkább a nyári EP-választási kampány nyitányának tekinthető.
Az Európai Unió számára kulcsfontosságú tervét mutatta be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az egész intézményrendszert érintő átfogó reformról. A javasolt átalakítást alapvető fontosságúnak tartják az EU működőképességének és hatékonyságának biztosítása érdekében, különösen akkor, amikor az EU 30 vagy még több tagállammal bővül.
A magyar források mindaddig zárolva maradnak, amíg Magyarország nem teljesíti az összes szükséges feltételt – jelentett ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök az Európai Parlament előtt mondott beszédében. Az elmúlt időszakban a képviselők többször is követelték, hogy a Bizottság ne fizessen Magyarországnak a befagyasztott kohéziós forrásokból, valamint a helyreállítási alapból. Von der Leyen szerint csak az igazságügyi reform miatt feloldott 10,2 milliárd euróhoz férhet hozzá Magyarország, és ez addig így is maradhat, amíg a kormány nem tesz megfelelő lépéseket. Az EB-elnök szerint most egy egységes EU-ra van szükség, valamint bízik abban, hogy megállapodás születik Ukrajna támogatásáról.